A fekete könny
Egy sötét, komor szobában egy lány üldögél. A sarokba, összekuporodva egy levelet tart a kezében. Hosszú fekete haja belelóg a szemébe, mellyel eltakarja sápadt arcát. A hold fénye, a törött ablakon átjutva, megvilágítja a lányt. Reszketve olvassa a levelet, s közben egy könnycsepp gördül le arcáról. Úgy ragyog, mint a gyémánt, de mire a földre ér feketévé vállig. Talán a sok por tette, mi a lány arcán volt, de lehet, hogy az a kis könnycsepp megérezte a lány bánatát, s ragyogását elvesztve komorrá, feketévé vált, a magányt jelezve. A lány fájdalmasan, vérz ő szívvel olvasta tovább a levelet.
"Drága Lili!
Hidd el, szeretlek. De már nem úgy, nem érzem már azt a lángot, mint akkor 1 évvel ezelőtt. Sose foglak elfelejteni téged. A gyönyörű holdfényes éjszakákat, melyeket együtt töltöttünk. A füvön feküdve számoltuk a csillagokat, emlékszem, hogy azt nagyon szeretted. Mikor a hold fénye megvilágított minket úgy éreztük, miénk az egész világ, és örökké együtt maradunk még a halál után is. De sajnos minden véget ér egyszer. Újra fellángolt a szívem. De most valaki másért.Most őt szeretem. Sajnálom, sose foglak téged elfejteni. Örökre emlékezni fogok rád.”
Márk
A lány elkezdett zokogni. Újra könnyek hullottak a földre. Szülei halála után Márk volt mindene. Már csak a szerelem tarozta őt életbe. S most összetört minden, egy perc alatt. Egyedül érzi magát, magányosan. Úgy érzi senki, sem szereti. Egy lány, ki a nagyvilág kavalkádjába elveszett. Már csak egy kiutat lát.
Másnap reggel, egy elhagyott ház kertjében egy lányt találtak. Kezére csak annyi volt vésve: "Szeretlek örökké”.
By Niky |