( Lécci ne másoljátok)

Az árny

Ködbe burkolózik ez az este,

A városba félelmet teremtve.

A sötét utcákat járva, látom,

Míly félelmetes is ez az álom.

Vagy nem álom ez, valóság?

Melyből elszállt az összes jóság?

Lehajtott fejjel járom az utakat,

Talán valaki, majd világosságot mutat.

Hírtelen, zajt hallok, s felkapom fejem,

A várost rettegébe tarja a félelem.

A sötétség zugából egy árny bukkan elő,

A rémülettől már a lábam is reszkető.

Ott állok egyedül, senki sem segít,

De a sötét lény egyre közelít.

Megdermedve állok, már futni sem tudok,

A lény egyre közelít,de még mindig ott vagyok.

Már a torkomon érzem a halál ízét,

S úgy érzem lassan,már el is telt tíz év.

De hirtelen az árny eltűnik a sötétbe,

Felnézek az égre,s vakít a nap fénye.

Azt hittem, most halok meg végleg,

De hittem a reményben, s még mindig élek.

Higy te is benne,s teljesülhet minden,

A sötét árny elmegy örökre végleg.

Fodor Nikolett

2007.Július