A szellemek tánca

Este volt. Félelmetes este. Vihar volt, de az eső nem esett csak fújt a szél és villámlott. Ó, azok a szép villámok. Egy kis faluba laktam egy öreg vár tövében. Kimentem az utcára. Csönd. Síri csönd. Csak villámlott és a szél fúvása miatt a fák zörejét lehetett hallani. De hirtelen valami zajra lettem figyelmes. Nem a fák voltak. Nem. És nem is a villámok. Mi ez? - kérdeztem magamtól. Valaki hárfán játszott. Ó de szépen csinálja - gondoltam. Felnéztem a várra és láttam, hogy fény szűrődik ki az egyik ablakon. Mivel a várban nem lakik senki, gondoltam felmegyek, és megnézem ki van ott.

A hárfa szót követve, lassan és halkan elértem a vár kapuját. Hirtelen egy hangos mennydörgés hallatszódott. Nagyon megijedtem. Vissza akartam fordulni, de már nemtudtam. Már túl késő volt ahhoz, hogy visszaforduljak, a kíváncsiság már rabul ejtett. Kinyitom a nagy fakaput, amin már kilincs se volt. Csak meg kellett tolni és kinyílt. Kinyílt, jó nyikorogva és hangosan. Lassan bementem. Féltem. A hárfa zenéjét már egyre jobban lehetett hallani. Csendben, lábujjhegyen követtem a zenét. Vissza akartam fordulni, de már nem tudtam. A zene rabul ejtett. Hirtelen egy újabb kapuba ütköztem. Nem mertem kinyitni.

Találtam rajta egy lyukat és azon benéztem. Egy fekete termett láttam, és a közepén egy ezüst hárfát. A hárfa körül gyertyák égtek. A hangszeren egy csuklyás ember játszott. A ruhája kopottas volt, olyan mintha már több évtizede ezt a ruhát hordta volna. Mellette a falnak volt támasztva egy kasza. Talán az övé - gondoltam. Hirtelen elaludtak a gyertyák. Csak a hold fénye sütött be az ablakon megvilágítva a hangszert. Valami furcsa dolog történt. Hideg lett, dermesztő hideg. Újra benéztem a lyukon és láttam, hogy szellemek jönnek be a terembe minden felől. Egy, mellettem is elment, de nem szólt semmit, csak ment tovább be a terembe. El akartam menni, de nem tudtam. Féltem, s már ettől a futás se ment. Egyszer csak újra meggyúltak a gyertyák.

A szellemek táncoltak. A hárfa ritmusára mozogtak. Néztem őket, hogy mily szépen is csinálják. Hirtelen,  kicsapódott az ajtó. Kinyilt, mindenki rámnézett én meg csak ott álltam, reszkető lábakkal és attól tartottam, hogy meghalok. A zene abba maradt. Oda jöttek hozzám körbe vettek, s csodálkozva néztek rám. A legöregebb szellem megfogta a kezem és bevezetett a terembe. A többiek utánunk jöttek. A zene újra elindult s többiek újra elkezdtek táncolni. Velem együtt. Táncoltunk. Az ajtó becsukódott és én ott maradtam örökre. A szellemek elfogadtak, és velük maradtam táncolni. Minden este a tánc újra kezdődik. Újra és újra ...

 Fodor Nikolett /Niky/

2007. Július