A halálról
1. Ha majd sok-sok idő múlva,
Hajad fehér lesz, kezed reszkető,
A kis unokáid közt üldögélve,
Az egyik egy könyvet vesz elő.
- Nézd nagymama, egy könyvet találtam.
Odaviszi és leteszi eléd,
S te felnyitod könyved fedelét.
Eszedbe jutnak régi ismerősök,
Kiket már takar a sír.
Kis unokáid majd félve suttogják:
- Nézd, nagymama sír.
2. Ha az idők elmúltával elfelednél engemet,
Örök idők emlékére ide írom nevemet.
Mert ki tudja, hol leszek a jövő esztendőben?
Talán a nyárfák közt kint, a temetőbe…
Ha rátalálsz a sírom hantjára,
Mely védi fáradt testemet.
Írd a korhadtkeresztre:
Te is ismertél engemet.
3. Az élet rövid béke, hosszú harc,
A halál rövid harc, hosszúbéke.
4. Amikor temetnek, hiába sírsz,
Addig mosolyogj, míg élek.
/Csi-li/
5. A sátán még most is kerülget,
S a minap elém tett egy jegyzéket,
Melyen bűneim hosszúsorba,
Egyenként is fel voltak írva.
Elém tette, s rám vigyorgott.
Jaj, Istenem! Minden ott volt.
Minden bűnöm, vétkem felírva.
Mi lesz velem?- kérdeztem sírva.
Hát mi lenne?- mondta nevetve.
Nem juthatsz be az örökéletbe.
Az üdvösségből ki vagy zárva.
S én zokogtam, mint elítélt árva.
Ekkor valaki hozzám lépett,
És keresztül húzta a jegyzéket.
De a keze át volt szegezve,
S vérével írta rá, fizetve.
6. A bölcső életet ringat, de egy fának a halálából született.
7. Az élet mulandó,
De a halál és a szerelem örök.
8. A halál egy felvett szokás.
9. Mi a legnagyobb poén?
Röhögni a halálon, és meghalni a nevetéstől.
10. Halálom itt van, aminthogy már itt is volt mindig. Úgy kell rágondolni, mint utolsó lapjára 1 olyan könyvnek, amit még olvasok.
11. Az a tény, hogy a Földön minden élet halállal végződik, nem bizonyosság arra, hogy az élet célja a halál.
12. A halál minden élet titkának a megfejtője.
13. "Fiatal vagyok a halálhoz, de túl késő, hogy éljek,
Gyenge vagyok, hogy gyűlöljek, elég bátor ahhoz, hogy féljek.
Börtön a test, de ha mégis szabadon szállhat a lélek
Én inkább meghalok, mint hogy álmok nélkül éljek"
14. " Az élet csak egy játék,
Útban a halál felé!"
15. " Holdvilág s boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fuvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl."